Van az az erzes...

...ami semmihez sem foghato. Amikor hirtelen minden megszunik korulottem, amikor hirtelen valami eros, valami csodalatos, valami magaval ragado, valami olyan erzes uralkodik el rajtam, amirol beszelni se tudok, sem szavakba, sem betukbe nem ontheto, de tiszta es oszinte. Ami mar nem is a klasszikus szerelem, hanem meg annal is tobb, mikor boldog leszek mar csak a gondolattol is, hogy itt van nekem, hogy egy vilagra szulettunk, hogy bar lehet sose lehetunk igazan egymasei, megis az egyik legcsodalatosabb dolog az eletemben. Amikor tudom, hogy faj, jobban, mint talan eddig barmi es megis arra gondolok, hogy ez talan valami mese es nem is a valosag, mikor erzem mire gondol, mikor kimondja, amit en gondoltam, mikor a szemembe nez es hirtelen megfagy meg a levego is, amikor rajovok, hogy valojaban O tobb, mint egy ismeros, egy barat, egy szerelem... Igen, amikor tudatosul bennem, hogy egymasra talaltam a masik felemmel, aki egyben a lelkitarsam is, aki ugyanolyan orult, mint en es akinek egy szavaba sem kerul, mert a puszta tekintetebol is megertek mindent... Igen van ez az erzes, ami talan nem is foldi, amikor ugy erzem, hogy O a reszem, amikor erzem mikor faradt, mikor feszult, mikor orul, egyetlen szovaltas nelkul is... Ijeszto dolog tudni, hogy van valaki, aki nem pusztan elvarazsol, hanem egyszeruen tudatositja bennem, hogy O hozzam tartozik es itt van megtalalt. Amikor az a rettenetes fajdalom elviselhetobb lesz, mar csak attol, hogy tudom, hogy itt van velem es tortenjen barmi is, mar tudom, hogy lesz, aki megert, aki egyutterez velem, nem csak mert kedvel vagy szeret, hanem mert ez a lenyunkbol fakad, az az igazi "szavak nelkul is megertjuk egymast"... Az erzes, ami egyben felelmetes es egyben a legcsodalatosabb is, amikor nem is tudom, hogy vajon fogok e tudni ennel tisztabban latni es erezni valaha is. De az a boldogsag, ami atjarja a testem es lelkem semmihez sem foghato, rettento fajdalmas, szenvedelyes, boldog es orok...