A helyzet ugy hozta, hogy...

...iden tobb, mint valoszinu, hogy Japanba toltom a karacsonyt. El lehet kepzelni mennyire orultem neki, de sajnos ez van. Nem reszletezem tulsagosan mert meg a vegen elotor belolem a honvagy es most pont jokedvem van, szoval nem nagyon akarom elrontani. A lenyeg, hogy nem ugy allunk anyagilag, hogy most mindketten hazamenjunk, egyedul meg oszinten azert nem akarok menni, mert nincs szivem itthagyni Yoshirot egyedul pont karacsonykor (meg akkor is, ha ez naluk nem olyan nagy unnep..). Igy abba maradtunk, hogy itt maradunk es arrebb toljuk a hazautat, aminek nyilvan anyuek, de foleg apuek nem fognak orulni, de remelem azert majd megertik. Meg azt beszeltuk meg Yoshiroval, hogy kuldunk haza ajandekot valami kis aprosagot, aminek szerintem leginkabb hugom fog orulni, de azert hatha mindenki meglepodik majd. : )

Azt viszont, hogy en itt hogyan fogok karacsonyi hangulatot csinalni, az meg rejtely, de meg fogom oldani. Ami, jo hir volt es szerintem ezt Yoshiro szanta karpotlasnak nekem, hogy veszunk fat! Mondjuk, ha nem lenne, lehet eleg morcos is lennek, de igy meg kernem sem kellett. Szoval meg kene tanuljak gyorsan mama fele almas sutit sutni es csinalni egy jo kis toltott kaposztat. Hajra, lesz mit csinaljak decemberig! : ))