Kerdi Aposom, kozben talalgatva, hogy talan ez, talan az. Igazsag szerint hazudnek, ha azt mondanam, hogy nem orulnek, ha magyar lenne az elso szava, de be kell lassam, hogy keves esely van ra... Bar a keves meg mindig tobb, mint a nulla, ugye. Szoval a csalad nyelve nem a magyar, itt csaladon belul, akarki szol, akarkihez, az japanul lesz, en meg, hat... Valljuk be, hulyen neznenek ram, ha visszavalaszolnek magyarul, mikor senki se erti. Az orszag nyelve szinten. Ha elmegyunk barhova es megallit egy neni az utcan, mert megnezi Nimot es beszelgetunk kicsit, az is japanul tortenik. Itthon meg az eredeti felallas, hogy en beszelek Nimoval magyarul, Apa meg ugye japanul, na igen, de mikor egymassal?! Az is japanul van. Az meg, hogy beszelgetek az otthoniakkal naponta 1-2 orat annyira keves, foleg ugye, hogy Nimo megy, a felere nem is figyel, mondjuk miert is figyelne. Szoval igencsak hatranyba erzem magam, ami baj es most torom a fejem, hogy lehetne jobban csinalni. Szoktam neki meselni, olvasni, meg beszelgetni is szoktam vele, most mar elvezem is, mert visszagagyog. Amit Apa ismer egy-egy szot vagy kifejezest, azzal besegit, azt O is magyarul mondja, de ezzel se sokkal erzem magunkat elorebb. Mindenesetre, amit tudok megteszek, az mondjuk latszik rajta, hogy erti mindkettot, vagy legalabbis ezt gondoljuk a reakcioibol, ugyanis ugyan ugy reagal mindenre, ha japanul, ha magyarul mondjuk neki, ez mondjuk haladas es tobb semminel. Valoszinuleg most kivancsian varnunk kell mig megszolal es onnantol majd elvalik, mi is lesz. Csak abba remenykedem szeretni fogja a magyart is, mert, ha nem, akkor szenvedni fogunk, de nagyon...
0 件のコメント :
コメントを投稿